Keverem a napokat rendre, sosem tudom épp hányadika van aznap. De ha ma nem jutott volna eszembe a 6-os szám, akkor is rájöhettem volna simán, hogy ma valami kell, hogy legyen, mert a Kossuth téren ismét felverték a kordonokat…

Fogtuk magunkat búvárok + családtagok kb. huszan és lerepültünk Dahabba, hogy a környéken minél többet merülhessünk a Vörös-tengerben. Sajna erre csak 1 hetünk volt…

“C’ est la guerre!” – azaz – “Ilyen a háború!”…

Lehet nyár, napsütés, fény és madárdal. És élvezhetnéd az életet holmi napozással, vagy épp szunyókálással a függőágyban.
De nem.
Mert a nyugalomnak egyszer csak vége szakad.
És hangos robajjal madárraj húz el az égen, hatalmas csapatokban, iszonyatos csiviteléssel. Lent a szőlősoroknál landolnak. A muníciót felvéve fordulnak és újabb bevetésekre készülnek… És jönnek, csak jönnek, fejünk fölött húznak el, és sajna szőnyegbombáznak. Seregélyek. Lesz dolga a légelhárítóknak. Még szerencse, hogy épp szilvaérés van, így az ember lánya kellő védőfelszereléssel és szilvaknávakkal fogadhatja a betolakodókat.
De lám …